Nemrég egy nemzetközi siketvak konferencián szembesültem azzal tolmácsként – nem első ízben –, hogy milyen nagy szükség van, illetve volna a nemzetközi jelnyelvet is jól ismerő jelnyelvi tolmácsokra Magyarországon, és ezzel szemben mennyire kevesen ismerik és alkalmazzák ezt a kommunikációs formát. A jelnyelvi tolmácsszolgáltatás területe ugyan folyamatosan változik, fejlődik, a tolmácsok törvényben előírt kötelező szakmai továbbképzése pedig lehetővé teszi a szakosodást és az állandó fejlődést, ami a tolmácsolást igénybe vevő hallássérültek egyenlő esélyű hozzáférését könnyíti meg. A tolmácsok remélhetőleg igényeik szerint választhatnak majd az általános nyelvi, szaknyelvi vagy személyiségfejlesztő, pszichológiai jellegű továbbképzések közül, azonban a nemzetközi jelnyelvi képzés, noha igény mutatkozik rá, jelenleg nem szerepel egyik tolmácsképző intézmény profiljában sem.
Mi a nemzetközi jelnyelv? Egyáltalán, hogy létezhet nemzetközi jelnyelv, amikor tolmácsként napjában többször is meg kell cáfolnunk azt a legelterjedtebb, jelnyelvvel kapcsolatos tévhitet, miszerint a világon minden siket ugyanazt a jelnyelvet használja? Akkor mégiscsak nemzetközi a jelnyelv? – kérdezheti a laikus. Nem, a jelnyelv nem egységes és nem is nemzetközi. A jelnyelvek tucatjait írták már le kutatók, mely nyelvek mind a jelek készletében, mind szabályrendszerükben eltérnek egymástól. A teljes, kölcsönös érthetőség e nyelvek között éppúgy nem áll fent, mint két önálló hangzó nyelv között, azaz másként jelel egy japán, egy magyar, egy finn vagy egy amerikai siket. Tény, hogy a jelnyelvek közt valóban több a közös vonás, mint két különböző hangzó nyelv között, ez köszönhető többek közt annak, hogy a jelnyelvben gesztikulárisan-vizuálisan kódolt az információ. A természetesen kialakult „nemzeti jelnyelvek” mellett azonban valóban létezik egy mesterségesen létrehozott, nemzetközi segédnyelv is, a Gestuno, amit egyszerűen csak nemzetközi jelnyelvnek, ISL-nek vagy IS-nek is neveznek.
kép: innen
A fogyatékosság, siketség általános társadalmi elfogadottságának növekedésével és ezzel összhangban a siketek önálló csoporttá fejlődésével, az érdekeiket képviselő szervezetek megjelenésével és a csoportok önérdek-érvényesítő képességének permanens erősödésével a nemzeti mozgalmak után a 20. században megalakultak a siketek nemzetközi szervezetei is, mint a WFD (World Federation of the Deaf), az EUD (European Union of the Deaf), vagy az 1924 óta folyamatosan futó Siketlimpiai Mozgalom. A nemzetközi színtérre lépéssel együtt jártak a találkozók, konferenciák, melyeken a hivatalos, minden résztvevő nyelvére tolmácsolt programok után a különféle nemzeti jelnyelvet használó siketek egymás közt eleinte feltehetőleg valamiféle sajátos, informális pidgin nyelvváltozatot alakíthattak ki – minden bizonnyal élve a jelnyelvek közti hasonlóságok előnyeivel. A siketekre jellemző vizuális gondolkodás miatt jóval gördülékenyebben kommunikál egymással két, más országból érkezett siket, mint két, közös nyelvet nem beszélő halló ember – egy bizonyos szintig. Az absztrakt fogalmak, dolgok jelei a jelnyelvekben éppúgy eltérnek egymástól és konvencionálisak, mint a hangzó nyelvekben.
A kezdeti, informális, pidgin típusú közvetítő jelnyelv sztenderdizálásának igénye első ízben az ’50-es években merült fel, a WFD megalapításának időszakában. A következő évtizedben jelnyelvhasználók, nyelvészek és szakértők bevonásával, főként az amerikai jelnyelv jelkincsére és nyelvtanára alapozva megkezdődött a nemzetközi jelnyelv kialakítása, és 1973-ban kiadták a Gestuno első hivatalos leírását, valamint az 1500 jelet tartalmazó szótárt – amit a siketek közül akkor még jóformán senki nem ismert. Az újonnan létrehozott nemzetközi segédnyelvet népszerűsíteni és terjeszteni kezdték, aminek köszönhetően mára sok ország siket iskoláiban evidenciának számít az ISL oktatása – amit ma már kevés helyen emlegetnek eredeti nevén, Gestuno-ként. Az európai siket közösségben egy időben történtek megmozdulások egy új, közös európai segédnyelv, az Eurosign megalkotására, de ezek a folyamatok egyelőre kezdetleges állapotban vannak. Internacionális rendezvényeken, konferenciákon, a Siketlimpia közvetítésén, internetes híroldalakon továbbra is a nemzetközi jelnyelv használatos, mint a különböző jelnyelvek beszélői közti közvetítő kommunikációs forma.
A hosszas bevezetés után térjünk vissza az említett siketvak konferenciához. A siketvak személy a JTV. meghatározásában „olyan egyidejűleg hallás- és látássérült személy, aki kommunikációja során speciális kommunikációs rendszert használ” – róluk és ezekről rendszerekről korábban itt értekeztem hosszabban. Az Európai Siketvak Unió (EDbU) 15. jubileumi éves konferenciája és a hozzá kapcsolódó kulturális hét 2014-ben Magyarországon, Visegrádon került megrendezésre. 16 országból érkeztek siketvak vendégek tolmácsaikkal, kommunikációs és személyi segítőikkel. A résztvevők a létező legkülönfélébb variációjú látás- és hallássérüléssel rendelkeztek, így a segítő személyzet is a kommunikációs módszerek széles skáláját alkalmazta a rendezvény során. A siketvak személyek ellátásban Magyarországon a halló-látó tolmácsok foglalkoztatása dívik: a tolmács az ügyfele látás- és hallásállapotának leginkább megfelelő nyelven vagy kommunikációs formában közvetíti az üzenetet. Sok európai országban viszont elterjedt gyakorlat, hogy a hallássérüléses kiindulású, azaz lényegében a jelnyelvet használó, szerzetten siketvak személyeknek nem halló-látó tolmácsaik vannak, hanem siket személyek segítenek nekik relétolmácsként, nekik pedig halló jelnyelvi tolmács közvetíti az elhangzott szöveget. A relétolmács olyan siket szakember, aki magas szinten jelel, tolmácsismeretekkel rendelkezik, viszont adott esetben egy halló tolmáccsal ellentétben megérti az olyan alacsony nyelvi kompetenciájú siket személy jelelését, akivel külső (pl. valamilyen oknál fogva nem tanult meg jelelni) vagy belső (pl. értelmi vagy érzékszervi sérülés) okból csak speciális módon lehet kommunikálni. A vizuális típusú gondolkodás közös volta miatt a relétolmács könnyebben kódolja és adja át információt. A külföldi gyakorlatban széles körben elterjedt relétolmácsolás a siketvak személyek ellátásában is mindennapos – Magyarországon a siketek ilyen körű foglalkoztatása egyelőre csak tervben létezik, illetve a siketeknek szóló relétolmács-képzések is kevéssé népszerűek, valamint igen költségesek. Egy kézen megszámlálhatóak azok a siket személyek, akik relétolmács-igény esetén hívhatók, de jellemzően ők sem siketvak személyeknek tolmácsolnak ilyen esetben – az ő esetükben szinte minden esetben halló-látó tolmácsok állnak rendelkezésre.
kép: innen
Az említett nemzetközi konferenciára számos országból érkeztek siketvak személyek siket relétolmáccsal, abban a hitben, hogy a rendezvényen lesz nemzetközi jelnyelvi tolmácsolás – egy kommunikációs malőr folytán csak a rendezvényen derült ki, hogy erre senki nem készült, illetve nincs is erre igazán alkalmas szakember. Magyarországon a jelnyelvi tolmácsok számára egyelőre nem áll rendelkezésre nemzetközi jelnyelvi képzés, továbbképzés vagy hivatalos tolmácsolási gyakorlati lehetőség, így ha nemzetközi jelnyelvi tolmácsolásra van szükség, akkor sok esetben a kevés, nemzetközi jelnyelvet ismerő siket személy valamelyikét „vetik be” olyan relétolmácsként, aki a nemzetközi és a magyar jelnyelv közt közvetít, és a halló tolmács már az ő jelnyelven közvetített üzenetét fordítja le hangzó magyar nyelvre. Másik megoldási lehetőség, hogy egy-egy, a nemzetközi jelnyelvet hobbiból tanuló halló jelnyelvi tolmács „ugrik be” és kézzel-lábbal mutogatva, valamiféle kezdetleges keveréknyelven, angol artikulációval próbálja közvetíteni az üzenetet – ahogy ez most is történt. Az első megoldás nehézkessé teszi a folyamatot, a második pedig természetesen csak vészmegoldásként vethető be. Mégis, a rendszeresen jelentkező igény ellenére a nemzetközi jelnyelv stúdiumok itthon egyáltalán nem érhetők el, és olyan jeltolmács sincs jelenleg az országban, aki magas szinten birtokában lenne a nemzetközi jelkincsnek és teljes körűen ismerné az ISL nyelvtani rendszerét.
Mivel a nemzetközi jelnyelv lexikonja igen csekély (~1500 elem), ennek elsajátítása nem jelenthet kirívó nehézséget, a jelelést kísérő artikuláció azonban angol nyelvű: ehhez a tolmács részéről legalább középszintű angol tudás szükséges, ami a jelenlegi hazai helyzetet tekintve szintén nem túl kecsegtető. A Magyarországon jelenleg hivatalosan jelnyelvi tolmácsként dolgozó szakemberek angol, illetve más idegen nyelvi kompetenciája jellemzően alacsony, az idegen nyelvről magyar jelnyelvre való tolmácsolás módszertana és oktatása pedig – egy-egy eseti jellegű kivételtől eltekintve – nincs kidolgozva és gyakorlatilag nem létezik. További vizsgálódásra lehetnek érdemesek a jelnyelvi tolmácsolás közben végbemenő mentális nyelvi műveletek. Ha a tolmács három nyelven tolmácsol, a forrásnyelv és a célnyelv között valószínűleg használ egy „belső közvetítő nyelvet”, mely feltehetően a tolmács anyanyelve, szocializációja során elsajátított első nyelve lehet. Háromnyelvű tolmácsolás során tehát a tolmács először fejben forrásnyelvről fordít az anyanyelvére, majd arról a célnyelvre. Nemzetközi jelnyelvre történő tolmácsolás esetén a helyzet adott esetben még tovább bonyolódhat: képzeljük el a halló jeltolmácsot, aki a hangzó magyar anyanyelvére épülve sajátította el a magyar jelnyelvet, majd erre alapozva a nemzetközi jelnyelvet (mely angol artikulációval használatos), amint egy angol forrásnyelvű szöveget fordít nemzetközi jelnyelvre egy konferencia 16 országból érkezett, különböző anyanyelvű siket résztvevői számára – akik aztán az ISL forrásnyelvi szöveget fejben saját jelnyelvükre fordítják, majd taktilis jelnyelven, kézbe írt betűkkel vagy Braille-jal, vagy a LORM ábécé segítségével közvetítik az információt a látás-hallássérülés valamely fokán álló siketvak ügyfélnek. Neurolingvista legyen a talpán, aki modellálni tudja a kognitív folyamatokat!
kép: innen
Talán túl nagy álom mindössze öt évvel a magyar jelnyelv elismerése után máris a nemzetközi színtérre merészkedni: az ISL iránti igény mindenesetre, ha csak egy-egy itthoni nemzetközi esemény kapcsán is, de időről-időre megmutatkozik. A többnyelvű tolmácsolás több szempontból is kiaknázatlan terület: egy elméleti jellegű kutatás alapja lehet a tolmácsok nyelvi közvetítés alatti mentális folyamatainak vizsgálata, az ilyen típusú nyelvtudás gyakorlati haszna pedig a fentiek alapján aligha vonható kétségbe.
