HTML doboz

Hallatlan

2005 óta dolgozunk a hallássérült emberek integrációjáért és a kommunikációs akadálymentességért. Miről írunk? Jelnyelvről, jelnyelvoktatásról, jelnyelvi tolmácsolásról, siket kultúráról, esélyegyenlőségről. Mert a társadalmi felelősségvállalás menő.

Facebook

Először a szívre hatunk, aztán jöhetnek az érvek.

prepare_your_feels_magyar_1.jpg

 

A fogyatékossághoz hagyományosan többféle attitűd és szemlélet kapcsolódik.

A legelterjedtebb az orvosi, ún. patológiás modell, mely minden fogyatékosságot valamilyen érzékszervi hiányként, megoldandó problémaként vagy meggyógyítandó betegségként fog fel. Az orvosi modellhez hasonló attitűd a fogyatékosság felfogásában az ún. paternalista modell, mely abból indul ki, hogy a fogyatékossággal élő személyek gyengék, tehetetlenek és az „épek” gondoskodására szorulnak: egyszerűbb, gyorsabb és kényelmesebb átvállalni a felelősséget és meghozni helyettük a döntéseket. Ez a felfogás rendkívül destruktív és nem tartja tiszteletben az alapvető emberi jogokat (pl. a méltósághoz vagy a szabad akarathoz való jog). A fogyatékosság nem más, mint az emberi sokféleség természetes része, az ember egy jellemzője, a különbözőségek pedig más és más formában nyilvánulnak meg. A siketség például ebben a kulturális-antropológiai felfogásban nem a hallás hiányát jelenti, hanem a jelnyelvhasználó, e nyelvhez kötődően létező közösséget, melynek saját kultúrája van.

Tisztázzuk a fogyatékosság és a fogyatékossággal élő személy fogalmát! A nemzetközi jogban és terminológiában többféle megnevezéssel találkozhatunk. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) megkülönböztet fogyatékosságot (disability), károsodást (impairment) és hátrányt (handicap). A „károsodás” fogalma a hiány felől megközelítvén az állapotot, valamiféle fizikai vagy anatómiai vagy működésbeli abnormitást jelöl, pl. egy hiányzó vagy hiányosan működő szervet vagy érzékelési képességet. A „fogyatékosság” valamelyik képesség csökkent voltát jelzi: a személy akadályozva van valamely általános tevékenysége folytatásában, legyen ez akár a járás vagy a hallás (mozgás- vagy érzékszervi fogyatékosság), akár az olvasás (értelmi sérülés). A „hátrány” a társadalomban való létezésében érintheti a személyt: csökkent képességei vagy akadályozottsága folytán a társadalmi-gazdasági tevékenységben való részvételi lehetőségei korlátozottak, azaz a károsodásból vagy a fogyatékosságból fakadóan társadalmi hátrány éri. Ezt a mára már meghaladottnak tekinthető terminológiát 2001-ben váltotta fel a funkcióképesség, fogyatékosság és egészség más megközelítésű nemzetközi osztályozása (FNO), mely a fogyatékosságot nem valaminek a hiánya, hanem a meglévő képességek felől közelíti. A fogyatékosság mértékét, azaz a funkcionális képességeket egy ember esetében csak holisztikusan, a környezeti, társadalmi és személyes tényezők és képességek együttes figyelembevételével lehet megállapítani. Olvasatunkban tehát a fogyatékosság nem hiány, hanem állapot; egy élettapasztalat, amit bárki átélhet, a fogyatékossággal élő személy pedig teljes értékű tagja a társadalomnak, aki meglévő képességeit használva teljes lelki jólétben élhet - amennyiben a társadalom ezt lehetővé teszi számára.

stupidity.jpg

 

A Fogyatékossággal Élő Személyek Jogairól szóló ENSZ Egyezmény az első olyan nemzetközi egyezmény, mely nem csupán érinti, hanem teljes egészében a fogyatékossággal élő személyek jogairól szól. Az Egyezményt az ENSZ 2006-ban ratifikálta és Magyarország ehhez ugyanabban az évben az elsők között csatlakozott. Az Egyezmény alapelvként fekteti le a veleszületett méltóság, az egyéni autonómia és a saját döntés meghozatalának tiszteletben tartását; a hátrányos megkülönböztetéstől való mentességet; a teljes és hatékony társadalmi befogadást és részvételt; a fogyatékossággal élő személyek különbözőségének tiszteletét és elfogadásukat az emberiség részeként; az esélyegyenlőséget; a hozzáférhetőséget (fizikai és információs hozzáférés) és a fogyatékossággal élő gyermekek identitásának megőrzését.

Azonban hiába léteznek ratifikált, aláírt egyezmények és díszes szándéknyilatkozatok, ha a társadalom érdektelen egy kérdésben, a döntéshozó szervek pedig tétlenek és nem tartják vagy tartatják be a törvényeket. A 2003 óta hatályban lévő Esélyegyenlőségi Törvény előírja ugyan az egyenlő bánásmódot és tiltja a hátrányos megkülönböztetés bármilyen fajtáját, de kapásból példák tucatjait lehetne felsorolni a fogyatékossággal élő személyeket érő diszkriminációnak, történjen az akár a munkaerőpiacon, az oktatásban, a buszon vagy egy hiper parkolójában. A fogyatékossággal élő emberek olyan polgárok, akiknek ugyanolyan jogaik és kötelességeik vannak, mint a többieknek, ami igazolja azokat az intézkedéseket, amelyeknek célja a teljes részvételük útjában álló akadályok eltávolítása.

 

wheelchair_ramp.jpg

 

De nem akarjuk az ördög ügyvédjét játszani: nagyon sok pozitív példát is látunk. Növekvő tendenciát mutat a megváltozott munkaképességűek foglalkoztatása, egyre több az alacsonypadlós jármű a tömegközlekedésben, számos érzékenyítő és szerepvállalásra buzdító kampány zajlott az elmúlt években, vagy elég azt megnéznünk, hogy milyen nagy az érdeklődés jelnyelvi tanfolyamaink iránt. A társadalmi tudatformálás nem az aláírt törvényekkel és egyezményekkel, hanem az egyének szintjén kezdődik. A diszkrimináció oka számos esetben pusztán csak az információ és az ismeretek hiánya. Érdeklődj, kérdezz, járj nyitott szemmel! Ha minket olvasol, már jó úton jársz. Mert a társadalmi felelősségvállalás menő.

whhelchair_rocks.jpg

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://hallatlan.blog.hu/api/trackback/id/tr65558656

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.