HTML doboz

Hallatlan

2005 óta dolgozunk a hallássérült emberek integrációjáért és a kommunikációs akadálymentességért. Miről írunk? Jelnyelvről, jelnyelvoktatásról, jelnyelvi tolmácsolásról, siket kultúráról, esélyegyenlőségről. Mert a társadalmi felelősségvállalás menő.

Facebook

Október 22-én kilencéves a hallatlan.hu. Jövő ilyenkorra nagyszabású jubileumi bulit tervezünk, most pedig kicsit ünnepeljük magunkat: előástunk néhány régi adatot és képet, a teljesség igénye nélkül nézzük hát meg, mik voltak a négynyelvű online jelnyelvi szótár kilencéves történetének mérföldkövei.

A kezdet egy 700 jelből álló adatbázis volt, melyet egy év alatt feltornáztuk 1500-ra.

h_1_2005 február.jpg

2005-ben már jobban hasonlított oldalunk mai formájára. A témakörök, jelek száma folyamatosan nőtt, akárcsak a látogatottság.

h_2_2005 december.jpg

2006-ban kétezer főlé bővült a feltöltött jelek száma, megalkottuk a jelnyelvi keresztrejtvényt és kvízt. Ebben az évben nyertük el először az Európai Nyelvi Díjat is. Az Európai Nyelvi Díj az Európai Bizottság és az Oktatási és Kulturális Minisztérium által támogatott kezdeményezés, melynek célja, hogy hivatalos elismerésben részesítse az idegen nyelvek tanítása terén megvalósuló, példaértékűnek minősülő programokat az oktatás és képzés bármely szintjén. A díjat 1998-ban alapították az Európai Unió tagállamainak kezdeményezésére, azóta Európa-szerte több mint hétszáz intézmény vehette át a nyelvoktatásban elért kiemelkedő teljesítményéért. A díjat projektünk egyedülállóságával érdemelte ki.

h_3_2006 december.jpg

 

2007 óta láthatóak a jelek a jól ismert "hallatlan-kék" háttér előtt. Mivel nagyon fontosnak tartjuk, hogy a siket és nagyothalló gyerekek mihamarabb megismerkedjenek a jelnyelvvel, elkészítettük a kifejezetten gyerekeknek szóló "Jelelj velünk!" jelnyelvi CD-ROM-ot, mely vizuális elemekkel, mozgóképekkel és animációkkal segíti elő a kicsik hatékony jelnyelvtanulását.

h_4_2007 február.jpg

2009-ben kezdtük el a jelnyelvi híradók forgatását, amiről egy korábbi posztban már olvashattatok. Elnyertük a Nívódíjat és Az Év Honlapja díjat is.

h_4_2009_március.jpg

Mi történt ezután? Folyamatosan növeltük az oldalra feltöltött jelek számát, 2010-ben például így álltunk:

h_5_2010_február.jpg

2011-ben elnyertük az ENSZ Word Summit Awards díját. Az alábbi, magyar felirattal ellátott videóban Peter A. Bruck, a WSA elnöke meséli el, hogy mit is jelent ez a díj és miért osztják ki minden évben. Az „E-befogadás” kategóriában a zsűri azt díjazta, hogy a hallatlan.hu jelnyelvi adatbázis több egy egyszerű szószedetnél vagy lexikonnál: széleskörű interaktív tartalmakat kínál az internet segítségével. A honlap különféle kommunikációs lehetőségeket biztosít a fogyatékossággal élőknek, a jelnyelvtanulásnak ez a formája pedig egyszerű és szórakoztató. A közszolgálati média híreinek heti jelnyelvi összefoglalója a honlapot naprakésszé és frissé teszi, ami vonzó a fiatal felhasználók szemében. A hírszolgáltatás a nyelvek közti átjárhatóságnak köszönhetően a jövőben akár egy nemzetközi jelnyelvi hírcsatornává is fejleszthető. A honlap látogatói fórumozhatnak egymással, a jelnyelvi kvíz és keresztrejtvény pedig a játékos formában való tanulást teszi lehetővé.

2012-re a díjakat tekintve már itt tartottunk:

h_6_2012_december.jpg

2013 júniusában indítottuk el Magyarországon elsőként a 24 órán át elérhető videós jelnyelvi tolmácsszolgálatot. Célunk, hogy ügyfeleink a modern technológia eszközeinek segítségével bárhonnan, bármikor elérjék a jelnyelvi tolmácsot, akárcsak a jelnyelvi jeleket: a jelnyelvi adatbázis immáron okostelefonos applikáció formájában is elérhetővé vált.

app_screen_1.jpg app_screen_2.jpg

 

Új honlapunkon, a hallatlan.eu-n a jelnyelvi jelek már két szögből is láthatók: szemből és oldalnézetből a könnyebb érthetőség és követhetőség végett, valamint további interaktív funkciókat tettünk elérhetővé: kézformák segítik a megértést és a jelek területi változatai is megtalálhatóak. Célunk, hogy tovább fejlesszük adatbázisainkat is és idővel még több jel megtalálható legyen a felületeinken. A jelnyelv  közeljövőben esedékes standardizációja kapcsán kifejezetten hasznos lehet egy teljes körű és bármikor elérhető jelnyelvi szótár létezése.

Ezek után mit is kívánhatnánk magunknak? Katt a képre!

hbd.jpg

Címkék: jelnyelv hallatlan jelnyelvi híradó hallatlan.hu

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://hallatlan.blog.hu/api/trackback/id/tr235581183

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása