Beszéltünk már korábban azokról a speciális manuális kommunikációs rendszerekről és vizuális kódokról, melyek a jelnyelvekhez hasonlóan a hang vagy a hangzó beszéd valamilyen okból történő hiánya esetén használatosak. Mi a helyzet azonban olyankor, ha érzékelő képességek közül nem csak a hallás, hanem a látás sem áll rendelkezésünkre?
A filmes posztban is felmerült már Helen Keller neve, aki siketvakon szerzett diplomát, írt könyveket és vált világhírű szerzővé, szónokká és a társadalmi esélyegyenlőség szószólójává. Aki először találkozik ezzel a fogalommal, annak az lehet az első gondolata, hogy aki siketvak, az teljesen siket és teljesen vak. Azonban ez alapvetően nincs így: siketvaknak azokat a személyeket nevezzük, akiknek látás- és hallássérülése egyidejűleg fennáll, és ezért csak speciális módszerekkel lehet velük felvenni a kapcsolatot, a kommunikációt kialakítani, fenntartani. Oktatásukban is sajátos módszereket kell alkalmazni. Ide soroljuk azokat a személyeket is, akiknek ugyan van látás- vagy hallásmaradványa, de támogatásuk, fejlesztésük és kommunikációjuk csak a két sérülés együttes jelenlétének figyelembevételével képzelhető el. A velük való foglalkozás során a számukra szervezett segítségnyújtás (tolmácsolás, kísérés, személyi segítés) is csak a kettős sérülés figyelembevételével szervezhető meg (forrás: siketvak.hu).
 |
Helen Keller (kép innen)
A Siketvakok Országos Egyesülete látja el tehát az érdekvédelmét azoknak a személyeknek, akiknél látás- és hallássérülés egyszerre áll fenn, függetlenül ezek mértékétől. A siketvakság további jellemzőiről, illetve okairól számos további információ olvasható itt, de mi ezúttal inkább a siketvakokkal történő kommunikációban használatos speciális manuális rendszereket vesszük szemügyre. Ezeket a jelrendszereket a siketvakok egymás közt, a környezetükkel történő interakcióban és tolmácsolási szituációkban használják, de természetesen létezhetnek egyéni, családi változatok is.
Van, aki veleszületik, de többnyire a szerzett siketvakság a jellemző: ez azt jelenti, hogy a már meglévő látás- vagy hallássérüléshez a későbbi életkorban társul a másik érzékszerv súlyos fokú károsodása. A kommunikációs csatorna megválasztása többek közt annak függvénye, hogy az illető korábban milyen nyelvet használt: ha meglévő hallássérülése után alakult ki a látáskárosodás, akkor minden bizonnyal jelnyelvhasználó volt az illető, és máris van egy vonal, amin el lehet indulni. Persze mindez nem ilyen egyszerű, az egyéni fejlesztés és rehabilitáció rendkívül összetett folyamat és akár évekbe is telhet. De az igaz, hogy ha egy jelnyelvhasználó siket válik súlyosan látássérültté, akkor a vele való kommunikációban a taktilis jelnyelvet, vagy köznyelven a kézbe jelelést alkalmazzuk. Enyhe fokú látássérülés esetén a megmaradt látóteret használjuk, ugyanakkor a siketvak személyeket gyakran érintő Usher-szindróma nevű betegség gyors látótér-szűküléssel jár, tehát egy idő után már nem megoldás a „sima" jelnyelv, ilyenkor szükséges az érintéses kommunikáció bevezetése.
 |
kép: SVOE, Nemzetközi Siketvak Tábor, Szlovénia, 2013
A taktilis jelnyelv a Jelnyelvi Törvény meghatározása szerint tulajdonképpen a jelnyelvnek egy olyan változata, amelyben a jelek átadása kéz a kézbe történő jeleléssel történik, és az üzenet közlője a siketvak személy keze alatt jelel, azaz a siketvak személy kitapintja a formálódó jeleket. Az ezzel a módszerrel történő tolmácsolás igen megterhelő tud lenni, két ránk nehezedő kezet órákon át tartani elég fárasztó, de a siketvakok vidáman elcsevegnek így egymással, kéz a kézben jelelve, azaz egy teljesen adekvát és teljes értékű kommunikációs csatornát alkalmazva.
 |
kép: SVOE, Nemzetközi Siketvak Tábor, Szlovénia, 2013
A szerzett siketvakság előfordulhat úgy is, hogy az illető személy látássérült volt, majd ehhez társult későbbi életkorban a hallás károsodása. Ebben az esetben a jelnyelvre való tanítás kevésbé használható út, de több módszer is rendelkezésre áll. Közös bennük, hogy a hangzó nyelv valamely írott változatát alkalmazzák a tenyérbe írva. Az ábécé betűinek tenyérbe írása a leginkább kézenfekvő (milyen vicces ez a szó ebben a kontextusban), ezt a taktilis jelelés közben is rendszerint alkalmazzák nevek vagy új szavak betűzéséhez. A kézbe írás lehetséges maximális sebességét tekintve sejthetjük, hogy ez alapesetben inkább kiegészítője a kommunikációnak, de előfordul olyan eset is, hogy csak ezen a módon értethetjük meg magunkat a siketvak személlyel. Hasonló, bár komplexebb rendszer a LORM-ábécé. A jelnyelvben használatos fonomimikai vagy daktil ábécé (ahol minden egyes betűnek megvan a saját jele) mintájára a tenyéren minden egyes betűnek megvan a maga helye, és ezeknek a helyeknek az érintésével jelezzük, hogy melyik betűre gondolunk.
 |
kép: innen
Egy másik, igen speciális módszer a siketvakokkal történő kommunikációban a Braille ábécé tenyérbe írása. Sokan a vakok közül a ma már könnyen elérhető felolvasóprogramokat és -eszközöket használják, de a Braille-írás is viszonylag ismert. A Braille-jelrendszer binárisan kódolt, a karakterek hat pontból állnak, téglalap alakban, két oszlopban, így összesen 64 variáció lehetséges. Létezik Braille-írógép és olyan eszköz is, mely oda-vissza fordít a Braille- és a latin ábécé között. A siketvak kommunikációban a tenyérbe írásos módszer veleszületett látássérülteknél használható, akik beszédtanulás után veszítik el a hallásukat és ismerik a Braille ábécét. A hat pont különböző variációiból álló Braille betűket a bal kéz mutató és középső ujjának a tenyérhez közelebb eső két ujjpercébe „írja be" a beszélgetőpartner vagy a tolmács. Egy átlagos tempójú beszélőt alapul véve el lehet képzelni, hogy tolmácsolásban micsoda döbbenetes tempót igényel ennek a módszernek az alkalmazása.
 |
kép: innen
 |
kép: SVOE
Az összes fenti módszer kiegészítője lehet még az úgynevezett haptikus kommunikáció, melynek lényege, hogy tolmácsolási szituációban az egyébként alkalmazott kommunikációs módszeren túl az ügyfél valamely testfelületén, jellemzően a hátán megrajzoljuk a hely elrendezését, ahol vagyunk, vagy ha valami történik (pl. bejön valaki). Ez természetesen akkor lehetséges, ha két tolmács áll az ügyfél rendelkezésére.
Láthatjuk, hogy a siketvak emberek és segítőik számos speciális manuális rendszert alkalmaznak a mindennapok során. A jelnyelvről, siketségről, siket kultúráról egyre többet és többet tud a többségi társadalom, de a siketvakság továbbra is egy olyan marginális fogyatékosság, melynek sokan még a létezéséről sem tudnak. Szerencsére vannak jó alkalmak az érzékenyítésre és az információ-átadásra: az alábbi képek a 2013-as Szigeten, az Ability Parkban készültek a SVOE sátrában, ahova özönlöttek a lelkes érdeklődők kipróbálni, hogy milyen lehet az élet siketvakként.
 |
Kép: SVOE, Érzékenyítés 1: Etesd meg úgy partneredet, hogy egyikőtök sem lát és hall!
 |
Kép: SVOE, Érzékenyítés 2: Labdázz úgy, hogy nem látsz és nem hallasz!
A képekért és a szakmai segítségért köszönet a Siketvakok Országos Egyesületének!
